Random tárgyak

A mai cikk egy klasszikus csapatversenyt mutat be, amit kisgyermekek táboraiban szoktak játszani, de ennek ellenére akár felnőtteknek is jó móka lehet.

A játék során két csapat versenyez egymással, akiknek random tárgyakat kell minél gyorsabban a játékvezetőnek odahozni. A játékvezető eldöntheti, hogy egyesével olvassa fel a tárgyakat, vagy az egész listát odaadja a csapatoknak, akiknek így minden egyszerre kell odahozni. Az utóbbi esetben nem csupán szórakozni fognak a résztvevők, hanem a feladatok leosztásával a csapatmunkát is gyakorolhatják.

Bónusz: A játékot akár online találkozók alkalmával is lehet alkalmazni kisebb létszám mellett. Ebben az esetben egyéni játékká formázzuk az egészet, és az az egyén nyer, aki a leggyorsabban hozza a képernyő elé az adott tárgyat. 

Előkészületek:

Írj egy listát, azokról a tárgyakról, amiket szeretnél, hogy előkeressenek a résztvevők. Érdemes olyan dolgokat összeírni, amik biztosan vannak a közelben, de nem karnyújtásnyira, hanem kicsit futni kell értük.

Az alábbi példát használhatod is, a mennyiségeket a csoportlétszám alapján módosíthatod:

·         5 db fogkefe

·         10 db rúzs

·         3 db tampon (érdemes viccesebb elemeket is belevenni a listába.)

·         1 db labda

·         20 db zokni

·         4 db sminkcucc

·         5 a játékban nem részt vevő ember

·         15 dezodor

·         1 db a fényképen szereplő ember (pl.: konferenciákon egy közismeretebb résztvevő, vagy egy előadó)

 

Játék menete:

A játékvezető két csoportra osztja a részt vevőket. Majd elmagyarázza a szabályokat. Fontos előre megszabni, hogy pontosan hova kell eljuttatni a tárgyakat. Ezután felolvassa az első tárgyat. Amelyik csapat először hozza oda mindet az adott tárgyból kap egy pontot. Miután minden tárgy felolvasásra került az a csapat nyer, akinek több pontja lett.

Cél: Jégtörő

Eszközigény: alapvetően nincs, ha nagyobb közönség előtt kerül megrendezésre érdemes ppt-vel készülni és kivetíteni a keresendő tárgyakat. Opcionálisan nyereményt is adhatunk. 

Létszám: 3-1000 fő

Ha kipróbáltátok, akkor írjátok meg kommentben az élményeitek! 

Kövessetek Instagramon még több játékért: https://www.instagram.com/csapatepitok/

A bejegyzés trackback címe:

https://csapatepitok.blog.hu/api/trackback/id/tr4016290952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása